2016. október 19., szerda

Gondolatok a sci-firől az Assassin's Creed kapcsán


Sokan valószínűleg már a cím láttán ráncolják a szemöldöküket: sci-fi egyáltalán az Assassin's Creed? Ezt mondják meg a kritikusok, de az biztos, hogy sci-fi háttérvilágra épül. A film mozis bemutatója egyre közeledik, ennek apropóján én is előszedtem az egyik régi játékomat, de nem sokáig tartott ki a lelkesedésem. Mindig is felemás volt a viszonyom az Assassin's Creeddel: egyrészt lenyűgöznek a történelmi helyszínek, és időnként jó csavarok vannak a sztoriban, másrészt viszont játékként nézve akadnak bosszantó hibái (pl., bár általában szeretem a lopakodási mechanikát egy játékban, itt ez nagyrészt feleslegesnek tűnik, hiszen akár több tucat ránk rontó katona is könnyedén levágható a támadás és a kontra gombok nyomogatásával). A legnagyobb gondom persze a sci-fi háttérrel van, és ez összefügg azzal, amit arra a kérdésre szoktam felelni: kutató létemre miért nem olvasok sci-fit fantasy helyett?

Először is szeretném leszögezni: alapvetően semmi bajom a sci-fivel. A keményvonalas, "hard" sci-fi, ahol nagyon fontos a tudományos megalapozottság (arra gondolok, amit pl. Arthur C. Clarke, Asimov, Lem neve fémjelez), gyakran a tudományos hátteret vagy a filozófiát a történet elé helyezi, ezért alapvetően nem nekem találták ki, bár egy-két klasszikust olvastam már, és nem mondanám, hogy nem tetszett. A spektrum másik oldalán ott a "soft" sci-fi, ahol a szerző szándékosan nem a tudományt helyezi előtérbe, és ha olykor mégis ingoványos terepre téved, akkor minél gyorsabban, szűkszavúbban intézi el a dolgot (és jól teszi).

Mostanában viszont, mivel a tudományos publikációk könnyen elérhetők az interneten, és a közönség igénye is megnőtt a tájékozódásra, már nem lehet annyival megteremteni a tudományosság illúzióját, hogy a szerző benyögi, hogy DNS, mint egy Marvel-képregényben. Ezzel kapcsolatban viszont új nehézségek jelentkeznek, hisz bárki könnyen utánanézhet, hogy pl. milyen kalapokat viseltek Párizsban az 1830-as években, vagy mi a kínai írás alapelve, de azt, hogy hogyan lehet vírusvektor segítségével DNS-t bevinni egy sejtbe, megfelelő előképzettség nélkül nem fogja megérteni, még akkor sem, ha esetleg megpróbál alaposan utánaolvasni (lásd pl. Inferno, de nem akarom kipécézni szegény Dan Brownt, sok más írót is említhetnék). Ez az a jelenség, amiért mindig óvatosan közelítek a kortárs sci-fihez, és hát igen, ebből született ez a kissé "rant" jellegű bejegyzés is. Az Assassin's Creed pontosan ebbe a vonalba illeszkedik az alapötletével, miszerint a DNS-ből olvassák ki a felmenők emlékeit. (Azért még reménykedem benne, hogy a filmben ennek "magyarázatát" nem tolják majd túlságosan előtérbe a készítők.)

Ha ugyanis klasszikus soft sci-firől lenne szó, valószínűleg nem kötnék bele ebbe az emlékolvasás-dologba. Ha megfelelően elkenik a magyarázatokat, akkor az ember bele sem gondol annyira, hogy zavarni kezdje az egész. De az Assassin's Creed nem ezt teszi. Itt promoterekkel, transzkripciós faktorokkal és DNS-polimerázokkal találkozunk a szereplők dialógusaiban, újra és újra. Egy dolog, ha valaki nem figyelt oda biológiaórán, és nem tudja, mire való a DNS, vagy hogyan módosulhat. Ez szerintem még nem olyan nagy gond, a sci-fi írók többsége nem tudja. Az viszont a legtöbb ember számára különösebb tanulmányi háttér nélkül is világos, hogy az utód az ivarsejtekből, a petesejtből és a hímivarsejtből jön létre, azok DNS-ét kapja meg.

Szóval tegyük fel, csak egy pillanatra, hogy a képtelen alapkoncepció igaz, és a DNS nukleotidsorrendje valóban képes emlékeket tárolni. Ha tehát ki lehet olvasni az elődünktől örökölt DNS-ből az emlékeit, akkor elődünk élete során az emlékeknek az ivarsejtvonal DNS-ébe kellett beíródniuk. Bárkitől is származik ez az ötlet, az vagy úgy gondolja, hogy egy adott sejtünkben bekövetkezett genetikai változás mágikus úton átterjed a szervezet összes többi sejtjére, vagy úgy, hogy az emlékeink eltárolásával nem az agysejtjeink, hanem az ivarsejtjeink foglalkoznak. Lehet, hogy szó szerint vette, amikor azt mondták valakiről, hogy nem a fejével gondolkodik, hanem a… Szóval értitek. :)

6 megjegyzés:

  1. Nem is tudtam, hogy az Assasin's Creed sci-fi (nem vagyok nagy játékos). Mindenesetre nem hiszem, hogy egy tematikát az alapján kellene megítélni, hogy milyen játékok vannak a témában. Ez szerintem olyan, mintha lenne egy rossz háziorvosom és emiatt kijelenteném, hogy minden orvos egy barom.
    Ajánlom a biológus Joan Slonczewski regényeit, de pl. valószínűleg Fedina Lídia: Virokalipszis című regénye is hiteles lesz tudományosan.
    Lemre és Asimovra pedig nem igazán mondanám, hogy hard SF-et írtak, ez legfeljebb annyira hiteles feltételezés, mint ami az Assasin' Creedből vezethető le, ti., hogy a hímivarsejtek tárolják az emlékeket.
    Hard SF pl. Greg Egan vagy Kim Stanley Robinson. Arról nem is beszélve, hogy - annak ellenére hogy nagyon tisztelem és szeretem az említett három szerző (Clarke, Asimov, Lem) munkásságát - a sci-fit pusztán elhunyt szerzők írásai alapján megítélni olyan, mintha Szent-Györgyi Albert munkássága alapján akarnám megítélni a mai orvosi kutatásokat, ami szerintem mérsékelten adna releváns eredményt, de lehet, hogy tévedek. Mindenesetre szerintem érdemes kortárs SF-et (is) olvasni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehet, hogy a bejegyzés nem sikerült elég egyértelműre, de nem a sci-fit mint zsánert akartam megítélni klasszikusok vagy játékok alapján, csak egy trendet mutattam be, kiragadva néhány példát. Fedina Lídiától olvastam már, Slonczewskitől még nem. Az általad említett Kim Stanley Robinson "Felszólalás" című novellájának magyar fordítását véletlenül pont én lektoráltam a Gabo kötetében: maga a novella, az ötlet és a humor betalált nálam, de a tudományos részek nagyon nem voltak rendben, sokat kellett javítani rajta. (Pedig le a kalappal a fordító előtt, nagyszerű munkát végzett, inkább az eredeti szöveg volt problémás.) Lem és Asimov véleményem szerint sokkal inkább hard SF, az ő írásaikba lényegesen nehezebb belekötni tudományos szempontból. (Más kérdés, hogy sok minden ma már túlhaladott, de minden írást a tudomány akkori állása szerint kell értékelni.) Mindenesetre köszi a tippeket, próbálkozom időnként a kortárs sci-fivel, de azt hiszem, a fantasy marad a fő zsánerem. :)

      Törlés
    2. Köszönöm a visszajelzést, akkor félreértettem, elnézést. Ilyen trend egyébként van, de szerencsére nem annyira a hard SF-ben. Én mondjuk inkább az áltudományos, húrrezgéses, kvantumos ezoterikus könyvektől kapok idegbajt:) A fantasy ilyen szempontból valóban "tiszta", ott senki nem állítja, hogy tudományos alapja lenne a dolgoknak.
      A novelláskötetet most olvasom, a Felszólalásig még nem jutottam, de hamarosan sorra kerül :) Fura, Robinson általában elég akkurátus szokott lenni ilyen tekintetben, kíváncsian várom... (Mondjuk ezek szerint én már a javított szöveget olvasom majd.) Szerintem Lem és Asimov, ha tudományos is, sokkal inkább társadalomtudományi kérdésekre fókuszál, mint a természettudományokra, ami a hrd SF egyik ismérve (bár pl. a Wikipedia szerint a Solaris hard SF, őszintén szólva már túl rég olvastam ahhoz, hogy ezt meg tudjam ítélni). Ha csak egy könyvet olvasol a témában, akkor melegen ajánlom Neal Stephensontól a Seveneves - A hét Éva című könyvet, ami egy lehetséges közeljövőt ír le elég alaposan, bár pont volt egy biológiai rész benne, amin még én is felhúztam a szemöldököm, pedig egyáltalán nem értek a témához, mégis nagyon jó könyv szerintem. (Na jó, még A marsit is, az elég rövid, de nagyon humoros és szórakoztató.)
      Könnyen meglehet mondjuk, ha egy szakember olvassa az ilyen műveket, jóval könnyebben talál hibát benne, mint a laikusok, elvégre mégiscsak tudományos és fikciós (avagy fantasztikus) is egyben.

      Törlés
    3. Igen, biztos, hogy ez is benne van: sajnos nap mint nap annyi zagyvaságot ki kell hogy javítsunk a hallgatók dolgozataiban, hogy nem szeretjük, ha egy fikcióban is ilyennel találkozunk, és talán kritikusabbak vagyunk a kelleténél. :) De nagyon köszönöm a javaslatokat, el fogom őket olvasni (A marsival pl. már elég régóta szemezek).

      Törlés
  2. Közben elolvastam a KSR novellát, jól szórakoztam rajta, gondolom a finomságokat kellett benne javítani, nem tudom, milyen volt az eredeti, de így jó volt.
    És most teljesen más: csak kíváncsiságból (ígérem, nem fogok rendszeresen idejárni ilyeneket kérdezgetni), ez baromság, vagy érdemes lehet elolvasni?
    https://bookline.hu/product/home.action?_v=Jim_Al_Khalili_Johnjoe_McFadden_Az_elet_kodja_Titokzatos_kvantumok&id=289732&type=22

    Első azt gondoltam, hogy ezoterikus hülyeség, aztán megnéztem alaposabban és azt gondoltam, akár érdekes is lehet, de végül is bizonytalan vagyok :) Köszönöm előre is, ha rá tudsz nézni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is tetszett a humora és a formátuma, jó kis írás. A tudományos részeken kellett javítani (pl. az eredeti szerint a kloroplasztiszt csak úgy egészben "hozzákapcsolják" a plazmidhoz, ill. a fibroblasztok leírása is félrecsúszott). Hogy ez apróság-e, vagy sem, azt nem tisztem eldönteni; ennek megítélése nyilván attól függ, hogy mennyire ítéljük hangsúlyosnak a tudományos pontosságot egy novellában. Egyébként legálisan elolvasható az eredeti, ha szeretnéd összevetni a magyar fordítással: http://www.tor.com/2015/12/07/oral-argument-kim-stanley-robinson/

      Nagyon érdekesnek tűnik a könyv, amit linkeltél, lehet, hogy én is elolvasom. :) A kvantumbiológia létező tudomány, amely megpróbálja a kvantumelmélet bizonyos elemeit élő szervezetekre alkalmazni. Szemben áll a mai "mainstream" irányzattal, amely azt mondja, hogy csak az élőt alkotó legkisebb részecskékre alkalmazható a kvantumelmélet, míg magasabb szinten már a hagyományos fizika és kémia törvényszerűségei alapján képzeli el a kémiai evolúciót (is). Igazából én se tudok erről valami sokat, de érdekel. Nem, semmiképp se ezoterikus áltudomány (a szerzők is elismert szakértők), inkább egy érdekes alternatív irányzat a valódi tudományon belül.

      Törlés