2016. április 28., csütörtök

Sorok mögött: Az első szerkesztés

A legfrissebb "Sorok mögött" témánk az első szerkesztési élmény, ami szerintem mindenki számára meghatározó. Azt látom, hogy nagyjából kétféle tévhit kering a szerkesztők szerepéről az amatőr írói közösségekben:
 
1. A szerkesztő a helyesírás és a központozás hibáit javítja. Ez csak részben tévhit, tényleg megteszi, de csak nagyjából: végső soron ez a korrektor feladata, és lássuk be, időnként tényleg adódnak olyan helyesírási problémák, amelyeket sem a szerző, sem a szerkesztő nem tud biztonsággal kezelni. (Hm, egy kis mozgószabályt, valaki?)
 
2. A szerkesztő átírja a művet. Egész kényelmes lenne, ha így működne a dolog (mármint szerzői szemmel), de a valóság az, hogy a szerkesztő csak a megfogalmazást, vagy a pár szóval megoldható, egyszerű hibákat javítja, a többit megjegyzésben jelzi a szerzőnek, hiszen nemcsak az írás, hanem az átírás is az ő dolga. Ez a tartalmi szerkesztés, ami jóval összetettebb feladat, mint a nyelvi rész: javítani kell a háttérvilág problémáit, a szereplők felületességét vagy motivációs gondjait, az esetleges logikai bakikat, dolgozni kell az arányokon, stb. Általában mindenkinek, még a legjobb íróknak is van gyengébb oldala, de "menet közben", sok-sok szerkesztés alatt megtanulják, mi az, amire nagyon oda kell figyelniük.

Én először akkor éltem át szerkesztést, amikor a Cicerónál végül elfogadták az első regényem, a Szürke vér kéziratát. (Ennek kálváriájáról bővebben itt írtam.) Azaz mégsem igaz, hogy teljes újdonságként ért a dolog, hiszen a tudományos világban minden cikk kézirata két ún. "reviewer"-en (kb. lektoron) kell átmenjen. Ők azok, akik elfogadhatják vagy elutasíthatják a kéziratot, és lelevelezik a szerzőkkel a szükséges változtatásokat. Akadnak közöttük lágyszívűek, de olyanok is, akikhez képest a legvéreskezűbb irodalmi szerkesztő is egészen visszafogottnak tűnik. Bár általában a jó cél vezérli őket, sajnos néha előfordul a szándékos rosszindulat is; ne feledjük, hogy ők az irodalmi szerkesztőktől eltérően külső, felkért szakértők, akiknek nem igazán fűződik érdekük ahhoz, hogy jó legyen, vagy egyáltalán megjelenjen a cikk, így mindez a saját lelkiismeretükön múlik. (Mellesleg pénzt sem kapnak az egészért.)

Szóval mondhatni, hogy már úgy-ahogy hozzászoktam a keményebb beszólásokhoz, amikor a Ciceróhoz kerültem, és kézhez kaptam Gábor szerkesztését, ami ilyen szemmel egyáltalán nem tűnt vérmesnek. Mutatok belőle egy oldalt, így talán könnyebb elképzelni a többit is. (Mondják, hogy a szerzők első kézirata szinte mindig tele van túlírással és modorossággal; itt a bizonyíték, hogy én sem vagyok kivétel.)
 
 
Ahogy a képen látszik, Gábor nem bánt velem kesztyűs kézzel, és ha valahol javítanivalót talált, azt nem hagyta szó nélkül, de nagyon ritkán fordult elő, hogy valamiben nem értettünk egyet – ha mégis, azt könnyen meg tudtuk beszélni. (Sajnos irodalmi berkekben sem minden szerkesztés ilyen alapos.) Nem vagyok az a típus, aki foggal-körömmel ragaszkodik ahhoz a szöveghez, amit egyszer leírt, könnyen és sokat szoktam javítani egyedül is, de jó néhányszor előfordult, hogy csak a fejemet fogtam, hogyan maradhattak benne többszöri átnézés után is olyan hibák, amiket Gábor megtalált.

Legjobban a nyelvi szerkesztést élveztem, mert egyedül nem mindig sikerült olyanra csiszolnom a szöveget, amilyenre szerettem volna, de a szerkesztés után a mondatok már tökéletesen csengtek (persze csak elsőre, később azért találtam bennük hibát, de ez mindig így van). Jókat derültem Gábor humoros megjegyzésein, pl. amikor valamit E/1-ben a szívroham érzéséhez hasonlítottam, akkor kihúzás helyett megjegyezte, hogy "Áron már tizenévesen tudja, milyen érzés egy szívroham? Szegény fiú!" Neki is ez volt az első szerkesztése, és persze nem lett tökéletes, de igyekeztünk minden tőlünk telhetőt kihozni belőle, és szerintem jó munkát végeztünk. A későbbi szerkesztési fordulókban, majd a trilógia többi részénél már egész jól összeszoktunk, és egyre ritkábban kaptam hosszú megjegyzéseket a margóra, inkább csak egy-két szót, vagy annyit: "tudod".

Összességében egy nagyszerű élménnyel gazdagodtam, és már vártam a következő szerkesztést. (Mindig várom.) Nem tudom, mennyire érezni ezt abból, amit itt összehordtam, de pont azért, mert az írás alapvetően olyan hobbi, amit az ember egyedül űz, igazi csemege az, amikor mégis csapatmunka lesz belőle. (Számomra ez az egyik legjobb rész, talán csak az az érzés előzi meg, amikor beugrik egy kulcsötlet egy készülő történet kapcsán.) A Szürke vér szerkesztése előtt soha nem tapasztaltam még olyat, hogy valaki ilyen mélységben, ennyi időt ráfordítva foglalkozna egy szöveggel, amit én írtam. Fantasztikus érzés, mindenkinek azt kívánom, hogy élje át.

A többiek bejegyzései az első szerkesztési élményükről:

Puska Veronika
On Sai
Gaura Ágnes
Kleinheincz Csilla

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Hiba történt a modul működésében