2015. december 23., szerda

Ünnepi tervek


Hát, újra véget ért az oktatási időszak, és lassan az év is. Így karácsony előestéjén visszatekintve azt mondhatom, elégedett vagyok az idei évemmel: no, nem azért, mert annyira remekül haladtam az új regényemmel, hanem mert sok régi adósságomat törlesztettem, és végre előreléptem a munkahelyen is. A téli szünet is más lesz, mint eddig bármikor, és ennek két oka van: az egyik, hogy bár a húgom már 2013-ban Svédországba költözött a családjával, most először lesz alkalmam meglátogatni. Kihasználjuk az újonnan induló Debrecen-Malmö járatot: kíváncsi vagyok a debreceni reptérre, arra meg főleg, hogy Bálintnak és Bencének hogy tetszik majd a repülés. :)

A másik, amit régi Csillagok háborúja-rajongóként természetesen nem mulaszthatok el, az az új film, Az ébredő Erő megnézése. Kicsit tartok is tőle, mert elég vegyes kritikákat olvastam, ill. hallottam róla, de inkább a pozitívoknak szeretnék hinni. :) Szerintem mire észbe kapok, már vége is lesz az évnek, aztán jövőre újra indul a munka, és ha minden jól megy, a következő évértékeléskor már újabb lezárt regényről számolhatok majd be. De ne szaladjunk ennyire előre: élvezzük ki a téli szünetet. Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánok a blog minden olvasójának!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése