2015. július 10., péntek

Sorok mögött: A tragikus családi háttér



Ezúttal arról körblogolunk a "Sorok mögött" zászlaja alatt, miért és hogyan dolgozzunk, vagy egyáltalán dolgozzunk-e olyan karakterekkel, akik valamilyen tragédia emlékét hordozzák magukkal, pl. elárvultak vagy a szemük láttára mészárolták le valamelyik családtagjukat. Amikor először ötletelni kezdtem a téma kapcsán, általános gondolatok merültek fel bennem. Egyrészt ilyen háttérrel könnyű szimpatikussá tennünk a főszereplőnket az olvasó számára, hiszen olyan dologról van szó, ami mindenkiből együttérzést vált ki. Ugyanakkor ez a megoldás talán túlságosan is könnyű, akár elkoptatottnak is mondhatnánk, így lehet, hogy az a kritika ér majd, nagyon látszik, hogy biztosra akartunk menni, ráadásul nem a legeredetibb módon.

Aztán eszembe jutott egy dilemmám, amelyre akkor kellett megoldást találnom, amikor kidolgoztam az Oni-könyvek történetét, és ennek hatására úgy döntöttem, kifejezetten YA szemszögből közelítek a témához. Ahogy az ilyen könyveket olvasó korosztálynak gyakran a szülőkkel akad a legtöbb problémája, úgy a YA könyvek írásakor is meggyűlhet a bajunk a szülők figurájával. Mennyire legyenek fontosak a történet szempontjából? Érdemes-e részletesen foglalkoznunk az életükkel, vagy inkább helyezzük a hangsúlyt a fiatal főszereplőkre? Alapvetően két csapda van, amibe beleeshetünk:

1. A szülők alig szerepelnek a könyvben, mintha szellemek lennének, akik néha feltűnnek ugyan egy-egy jelenetben, de nem igazán beszél hozzájuk senki. Ez persze nem hiteles, mert tetszik vagy sem, a fiatalok időnként kénytelenek kommunikálni a szüleikkel. :)

2. A szülők túl sokat szerepelnek. Ez hitelesebb, de nem feltétlenül szerencsés, mert a legtöbb olvasó jobban szereti, ha a főhősökkel egykorú szereplők dominálnak. Szülőkről olvasni egy kicsit ciki, olyan, mint a haverok helyett a családdal nyaralni.

Ezt a problémát nem könnyű jól kezelni, hacsak nem egy őskori társadalomról írunk, ahol a tizenéves szereplőink már teljes jogú felnőttnek számítanak. Az egyik megoldás, amivel gyakran élnek a szerzők, hogy a főhős legyen árva. Ez esetben előfordulhat, hogy egyedül kénytelen boldogulni, vagy  (ahogy a Harry Potter könyvekben) a szülei helyett gyűlölt rokonok nevelik, miközben ő azt tervezi, hogy megszökik tőlük, és megtalálja a sötét erőt, amely a szülei haláláért felelős. Bevallom, én sem kerültem el teljesen ezt a toposzt, hiszen az Oni-könyvekben Áronék egyik legfőbb motivációja, hogy eltűnt édesapjuk nyomára akadjanak.

De tényleg baj-e, ha írás közben olyan toposzokkal élünk, mint a megcsonkított család? Az én felfogásom szerint mindaddig nem gond, amíg az olvasónak nem támad olyan érzése, hogy ezzel már túl sokszor találkozott. Márpedig a szerzői lelemény határtalan, ha vérbosszúról, kivégzett családokról vagy más szörnyű eseményekről van szó.

A többiek bejegyzései a témában:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Hiba történt a modul működésében